Hasznos idényen vagyunk túl, hiszen megízlelhettük a korosztályos élvonal színvonalát, a legjobb 24 között végeztünk.
A Nemzeti Kadett Bajnokság országos főtábla, majd a keresztjáték küzdelmei után egyértelműnek mondható, hogy kisebb meglepetést okoztunk azzal, hogy az évad elején a selejtezőkből a 1-16-ig rangsorolt főtáblára jutottunk. Az első körben a nagyobb arányú vereségek mellett több szoros mérkőzésünk is volt, sőt kétszer győzni is sikerült. A 1-32. hely közötti keresztjáték során, ahol akár több győzelmet is begyűjthettünk volna, sajnos belefutottunk egy betegség és sérülés hullámba, így elég sokszor kellett meghatározó játékos(oka)t nélkülöznünk a mérkőzéseken. Ettől függetlenül is többször lett volna lehetőségünk nyerni egy-egy találkozót, de a rutintalanságunk miatt sajnos ez nem sikerült.
A bajnokság lezárásaként a 21-24. helyért játszhattunk, ahol is előbb egy kb. húszpontos meccsen 80-59-re kikaptunk az Újpesttől, majd hasonló arányban, az évadtól győzelemmel búcsúzva, 70-50-re legyőztük a MAFC/B-t. Az egész évad során az elit csapatok küzdelmében összesen 6 győzelem mellé 28 vereséget gyűjtöttünk be és a 32-es kiemelt mezőnyben a 23. helyen végeztünk. Ahogy már többször is megírtuk, nagyon jó élmény volt részt venni ebben a bajnokságban, sokat tapasztaltunk és bízunk benne, hogy játékosaink későbbi teljesítményéhez sokat hozzáépíthetett ez a sorozat.
U16-os Budafok/B csapatunk a Budapest bajnokság korosztályos küzdelmében három győzelemmel és hat vereséggel a 4. helyen végzett.
KÖSZÖNJÜK A FIÚKNAK AZ EGÉSZ ÉVES MUNKÁT, GRATULÁLUNK NEKIK! HAJRÁ BUDAFOK!