Fontos volt ez a forduló csapatunknak, szereztünk is győzelmet, de a szűk rotációnknak és külső körülményeknek köszönhetően nem tudtuk megszerezni az első két hely egyikét.
Soha nem voltunk ennyire foghíjasok a főtábla aktuális fordulója előtt, kulcsjátékosaink sérülése és kölcsönjátékosaink hiánya nehéz helyzetet teremtett a csapat számára. Ennek ellenére extra motivációval és óriási küzdéssel kezdtük a hétvégét, ami az első mérkőzésen bravúr győzelmet eredményezett.
BUDAFOK/A – Alba Fehérvár /A 73 – 70 (22-16; 15-21; 25-9;11-24)
BKK: Purev-Ochir E. 17, Marossy Á. 15, Szűcs Z. 9, Hamza H. 8, Fazekas-Kovács L. 6, Sárkány M. 6, Alagi B. 4, Birinyi M. 4, Adamcsek D. 4, Komáromi B., Szünder R.
A következő mérkőzésünk parázs hangulatúra sikeredett. A második negyed végéig a két együttes között egy pont volt a különbség, majd a teljesen érthetetlen játékvezető ítéletek alapján előbb Laczka Barnabást küldték idő előtt a kispadra, majd Hamza Huba is erre a sorsra jutott. Ezt a csapat pszichésen nem tudta feldolgozni és nagy aránnyal elveszítette a mérkőzést. Gratulálunk ellenfelünknek a győzelemhez!
(A faultok szakmai megítéléséhez csak annyit tennék hozzá, hogy a lelátón helyet foglaló külsős edzők, illetve az ellenfél edzője sok esetben nem értett egyet a minket súlytó ítéletekkel.)
Óbudai Kaszások /A – BUDAFOK/A 84 – 47 (15-16; 27-12; 18-11; 24-8)
BKK: Marossy Á. 17, Purev-Ochir E. 8, Fazekas-Kovács L. 7, Laczka B. 6, Szünder R. 3/3, Adamcsek D. 2, Birinyi M. 2, Hamza H. 2, Alagi B., Komáromi B., Sárkány M., Szűcs Z.
Vasárnap reggelre maradt a ki-ki mérkőzésünk a pécsi alakulattal, akiket eddig mindig megvertünk, méghozzá komoly pontkülönbséggel. Óriási erőket vetett be mindkét alakulat, fej-fej mellett haladtak, szinte váltott vezetéssel. Az NKA gárdája teljes vertikummal, időközi játékoscserékkel készült a mérkőzésre, ami így utólag óriási előnyt jelentett számukra a mi nagyon szűk rotációnkkal ellentétben. A két csapat letámadva, csapdázva űzte egymást, keresve a szoros, kontakt védekezést, amit a játékvezetők egyáltalán nem toleráltak és 60 db faultot ítéltek a játékosok ellen. A végjátékot a folyamatos cseréknek köszönhetően az ellenfél jobban bírta, és megérdemelten harcolta ki a csoportban a második helyet.
BUDAFOK/A – NKA Pécs U13/B 59 – 65 (14-13; 16-18; 19-14; 10-20)
BKK: Purev-Ochir E 18, Marossy Á. 14/3, Fazekas-Kovács L. 9, Adamcsek D. 7, Szűcs Z. 4, Birinyi M. 3, Hamza H. 2, Sárkány M. 2, Alagi B., Komáromi B., Szünder R.
Ha az első két hely egyikén végzünk, akkor a következő fordulóban lehetőségünk lett volna a bajnokság „B” döntőjéért játszani, de ez most nem jött össze. A srácok az egész éves munkájukért teljesen megérdemelték volna és ezen a hétvégén is a mindent megtettek agyőzelemért, nagyon büszkék vagyunk rájuk!
GRATULÁLUNK A FIÚKNAK! HAJRÁ BUDAFOK!