Csütörtökön 18.30-kor hazai pályán, a BMTE Sportcsarnokban kezdi meg NB I./B-s csapatunk az elődöntő küzdelemsorozatát.
A három győzelemig tartó szériában azt a Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK csapatát fogadjuk, akik az alapszakaszban az ötödik helyen végeztek, és 3-1-es összesítéssel a negyedik helyezett Vásárhelyi Kosársuli csapatát legyőzve jutottak be az elődöntőbe.
Az alapszakasz során újoncként az első fordulóban idegenben 5 ponttal, míg a visszavágón hazai pályán 33 ponttal bizonyultunk jobbnak a Tiszaújvárosnál. Azóta azonban változott ellenfelünk kerete, a rájátszás kezdetére sikerült jól felpörögniük, így nagy elánnal vetették bele magukat a Vásárhely elleni első körbe. Hiába győztük le őket már kétszer, hiába mi voltunk az alapszakasz győztesek, ahogyan mondani szokták, a rájátszásban minden a nulláról indul, semmi sem számít, ami addig történt. Ezért lesz roppant nehéz ez a párharc… Szükségünk lesz a legjobb játékunkra, közönségünk biztatására és ha úgy hozza az élet, akkor akár egy kis szerencsére is.
Bízunk benne, hogy lelkes, fanatikus közönségünk nagy számban lesz jelen ezen a találkozón is, és segíts minket abban, hogy sikerrel vegyük a párharc első akadályát! Várunk minden kedves érdeklődőt, szurkolót a mérkőzésen!
HAJRÁ BUDAFOK!