A Tiszaújváros hosszabbításban bizonyult jobbnak nálunk, így kiegyenlítette az elődöntő párharcát. Két nap múlva már folytatódik is a sorozat.
Az elődöntő második mérkőzése Tiszaújvárosban izgalmas, szoros összecsapást hozott. A csapatok összességében egy kiegyenlített derbit játszottak, de az igazság az, hogy azért szinte végig mi futottunk az eredmény után. A játék folyamán a hazaiak többször is elhúztak 6-8 pontra, de a rendes játékidőben mindig sikerült valahogyan felzárkóznunk. Így volt ez a negyedik negyed utolsó másodperceiben is, ahol egy nem mindennapi, szerencsés Fehér Csaba által dobott kosárral mentettük a mérkőzést hosszabbításra. A ráadás második percében 72-75-re még vezettünk, és ebből az állásból talán lett is volna lehetőségünk a győzelemre, de sajnos nem hoztunk jó döntéseket. Ezen a napon a Tiszaújváros élesebb volt, a végén jobban koncentrált, így a végjáték jó büntetőzésének köszönhetően futott 7-0-s befejező szériával sikeresen zárta le a mérkőzést, és egalizálta 1-1-re a bajnoki elődöntő állását.
Jó lett volna egy győzelemmel 2-0-ra elhúzni, de ma ez nem sikerült. A statisztikai mutatók – talán egy kivételével – hiába hasonlóak nagyjából mindkét csapatnál, a pályán az apróságokban, és a büntetődobások terén a Tiszaújváros pontosabb volt, így négy ponttal jobbnak bizonyult nálunk. A tapasztalatokat levonva, gyorsan fel kell szívni magunkat, mert már kedden sor kerül a következő találkozóra, ahol a győztes lélektani előnybe kerülhet a párharc végkimenetelét illetően. Bízunk benne, hogy mi leszünk ez a csapat, és nekünk sikerül majd közelebb lépnünk céljainkhoz.
Lekli József (Tiszaújváros) edző értékelése: Először is hatalmas gratuláció a csapatomnak és a szurkolótábornak, mert óriásit küzdött a csapat, a szurkolók pedig kitettek magukért. Így kell szurkolni! Nagyon örülök ennek a győzelemnek, mert bebizonyítottuk, hogy mi bárkit meg tudunk verni ebben a bajnokságban. Ugye az alapszakasz győztesét sikerült legyőznünk és úgy, hogy végig kontrolláltuk a mérkőzést, teljesen irányításunk alatt volt mind a támadás, mind a védekezés. Úgyhogy ez egy nagyon biztató dolog. És nagyon bízom benne, hogy most már mindenki elhiszi, a csapat is és bárki az országban, hogy a Tiszaúj nemcsak tisztesen helytállni akar ebben a párharcban, hanem van esélye továbbjutni, és feljutni a Piros csoportba. Mert nekünk ez a célunk, és így küzdünk minden egyes mérkőzésen. Egy nap pihenő után megyünk vissza, Budafokra, és megpróbáljuk elvenni a pályaelőnyt, hogy pénteken itthon le tudjuk zárni ezt a párharcot.
Károly Máté (Budafok) edző értékelése: Gratulálok a Tiszaújvárosnak, a mai napon megérdemelten nyertek. Sajnos sem bennem, sem a csapatomban nem volt meg az a plusz ma, ami egy szoros mérkőzés megnyeréséhez szükségeltetik. Kritikus szituációkban mindig hibáztunk, amikor a magunk javára fordíthattuk volna a meccset, akkor mindig volt egy olyan hiba, amit nem tudtunk kezelni. Ez otthon nem fog előfordulni, úgyhogy kedden meg fogjuk nyerni a következő mérkőzést.
Tiszaújvárosi TP KK – BUDAFOK 79-75 (26-22; 15-15; 15-19; 14-14; 9-5)
BKK: K. Swanson 25/3, Tursics K. 18/6, Siklós O. 8, Fehér Cs. 5, Szántó L. 5, Tóth B. 5/3, Vujity-Zsolnay B. 5/3, Piukovics B. 4/3, (Garai G., Lucey C. J., Rozs M.)
A párharc következő mérkőzése nagyon hamar, 2023. május 9-én kedden 18.30-kor lesz a BMTE Sportcsarnokban. Szükségünk lesz közönségünk bíztatására, bízunk benne, hogy ismét sokan segítenek majd minket hazai pályán!
HAJRÁ BUDAFOK!