A XXII. kerület Önkormányzata által adományozott díj mellett a Sportmédia munkatársai is elismerték csapatunk elmúlt időszakban elért sikereit.
2023. június 21-én, „A KERÜLET NAPJA” programsorozat keretén belül a Klauzál Házban rendezett ünnepi Díjátadó Gálán adták át az évtizedek óta létrehozott, évente odaítélendő kerületi díjakat, elismeréseket. Abban az óriási megtiszteltetésben részesültünk, hogy Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzata a Zakariás József-díjat 2023-ban a Budafoki Kosárlabda Klub első számú felnőtt férfi kosárlabdacsapatának adományozta. A díjat a csapat nevében a csapatkapitány, Fehér Csaba és a csapat vezetőedzője, Károly Máté vette át Zakariás Ágnestől, a Zakariás család képviselőjétől és Karsay Ferenc polgármester úrtól.
A díjátadó rendezvény megtekinthető a Budafok-Tétény facebook oldalon az alábbi linken >>>
Korábban, a feljutást jelentő utolsó mérkőzés után június 6-án a mérkőzéseinket közvetítő Sportmédia (X MÉDIA SPORT) csapata, azaz Füzesi Péter kommentátor és Csató Zsolt operatőr kedveskedett nekünk egy általuk létrehozott személyes kis elismeréssel. Végig kísérve az elmúlt három évünket, testközelből látták, hogy jóval kisebb anyagi háttérrel hogyan áll talpra a csapat, és kerül vissza arra a szintre, ahonnan három évvel ezelőtt kényszerűségből kellett visszalépni. Ezzel a magán jellegű díjjal, jelképes serleggel szerették volna kifejezni felénk irányuló elfogultságukat!
A díjakat, elismeréseket szívből köszönjük és bízunk benne, hogy klubunk továbbra is büszkén képviselheti majd a kerületet, Budafokot az elkövetkezendő időszakban is!
HAJRÁ BUDAFOK!