Sorozatunkban a felnőtt csapat játékosaival beszélgetünk a megszokottnál valamivel kötetlenebbül, a középpontban természetesen továbbra is a kosárlabdával.
A 6. részben Kiss Misit ismerhetitek meg jobban.
– Mikor és hogyan kezdtél el kosárlabdázni?
– Gyerekként a szüleim mindenképp szerették volna, ha sportolok valamit, a két legerősebb jelölt pedig a foci és a kosárlabda volt. Mivel a kosár előkészítőkön ügyesnek bizonyultam, hamar sikerélményt szereztem, így emellett a sport mellett döntöttem. Aztán később, valamikor U12 után, serdülő-korosztályban éreztem először úgy, hogy én annyira élvezem a kosárlabdázást, hogy életvitelszerűen szeretnék foglalkozni vele.
– A tavalyi szezont megelőzően érkeztél Budafokra, és az idény második felére az U20-as és az NB2-es csapatban is egyértelmű vezéregyéniséggé váltál, valamint az NB I.-ben is egyre több lehetőséghez jutottál. Hogyan értékeled az elmúlt szezont?
– Alapvetően én egy jó U20-as lehetőséget keresve kerültem Budafokra, az hogy felnőtt csapatokban is játszhattam már az elejétől kezdve, az csak hab volt a tortán. A beilleszkedés gyorsan ment, egy hónap elteltével már úgy éreztem magam, mintha otthon lennék, tetszett a társaság és az edzések hangulata is. Az előző idény legnagyobb sikerének az NB I.-es feljutást tartom: bár végül csak ezüstérmet nyertünk, nekem teljesen olyan érzésem volt, mintha bajnokok lettünk volna. Az U20-as csapat kapcsán maradt bennem egy kis hiányérzet, hiszen reális esélyünk volt a legjobb négy közé jutásra a volt csapatom ellen, de igazából már a nyolcas döntőbe jutással is elég nagy dolgot értünk el. Az NB II. pedig a felnőtt mezőnyben való rutinszerzés miatt volt különösen fontos, ott tudtam gyakorolni, ki mertem próbálni olyan dolgokat, amit az NB I.-es mezőnyben esetleg még nem.
– Több csapattársadhoz hasonlóan a játékos-karriered mellett az edzősködés felé is kacsintgatsz: ebben az irányban milyen céljaid, elképzeléseid vannak?
– Jelenleg úgy gondolom, hogy bár most kisebbeknél szívesen segédkezem, hosszabb távon nem tervezek edzőként elhelyezkedni – aztán ki tudja, lehet ez idővel majd változik. Ha viszont edző leszek, akkor csakis az utánpótlásban tudom elképzelni magam – rengeteg külföldi edzésvideót, edzéstervet nézegettem, ennek hatására is talán egy-két dolgot máshogy és jobban tudnék csinálni, mint ami ma az országban általánosnak számít ezen a területen.
– Volt vagy van kedvenc csapatod és játékosod, akár Európában, akár az NBA-ben?
– A hazai A-csoportot tekintve hazahúz a szívem, és a Falcónak drukkolok, de ezen kívül nem nagyon tudok olyan csapatot mondani, amit kedvencként aposztrofálnék – őszintén szólva az Euroligát és az NBA-t sem követem napi rendszerességgel, az eredményeket általában megnézem, de semmi több. Szimpatikus játékosokat tudnék mondani, például az NBA-be idén berobbanó Doncic ilyen, de ezen a téren sem vagyok rajongója egyetlen kosarasnak sem.
– Milyen hobbijaid vannak, amelyekre a kosárlabda és a tanulmányaid mellett szívesen szakítasz időt?
– Elég sok olyan hobbim van, ami kikapcsol. Szeretek társasjátékozni, illetve videójátékozni a haverokkal, ez utóbbiban egy ideje már a League of Legends viszi a pálmát. Korábban 12 évig zenéltem, így máig szívesen zongorázom, valamint a barátnőmmel való filmezés is a kedvenc időtöltéseim közé tartozik. Emellett pszichológiát tanulok a Károlin, és ezzel, különösen a sport- és gyerekpszichológiával, illetve a motiváció pszichológiájával az egyetem mellett is szívesen foglalkozom.