Sorozatunkban a felnőtt csapat játékosaival beszélgetünk a megszokottnál valamivel kötetlenebbül, a középpontban természetesen továbbra is a kosárlabdával.

A 8. részben együttesünk csapatkapitányát, Fehér Csabát ismerhetitek meg egy kicsit jobban.

– Mikor és miért kezdtél el kosárlabdázni, illetve milyen más sportágakat próbáltál még ki mellette?

– Kisgyerekként fociztam, majd a családi vonalat követve 10 évesen kezdtem el kosárlabdázni. Később a gimnáziumi éveim alatt kezdtem el igazán komolyan venni a sportot, rengeteg energiát fektettem az edzésekbe, és szerencsére a visszajelzések is pozitívak voltak – 15-16 éves koromban már látszott, hogy a kosárlabda több lehet számomra egyszerű hobbinál.

– Idén kezdted meg a hatodik szezonodat a Budafoknál, így te azon kevés játékos közé tartozol a jelenlegi felnőtt-keretben, akik a mostani „sikerkorszakot” megelőzően is játszottak a csapatban. Mekkora a különbség a pár évvel ezelőtti és a mostani helyzet közt, illetve hogyan értékeled a tavaly elért feljutást?

– Én 2013-ban érkeztem a csapathoz, és akkoriban teljesen más volt a klubnál uralkodó felfogás, mások voltak a lehetőségek, szóval mondhatom, hogy a két korszak merőben eltért egymástól. Régen gyakorlatilag egy nagy baráti társaság volt az NB I./B-s csapat, ahol azonban a kosárlabda a legtöbbünk életében nem az első helyen szerepelt – ennek megfelelően a hangulat nagyon jó volt, az eredmények viszont már annál kevésbé. Ehhez képest a mostani helyzet egy hatalmas ugrás a profizmus felé, akár az edzéslehetőségeket, az edzéslétszámot, akár a játékosok minőségét vagy a keret mélységét nézem. Ennek fényében a tavalyi feljutás, főleg az alapszakasz-eredményeket nézve utólag könnyűnek tűnhet, de szerintem egyáltalán nem volt az – nagyot küzdve harcoltuk ki ezt a megérdemelt sikert.

– Sok más csapattársadhoz hasonlóan te sem „csak” játékos vagy, nemrégiben ugyanis megszerezted az edzői képesítésed. Mik a terveid a jövőben a kosárlabdával, mind a játékos-, mind az esetleges edzői karriered tekintetében?

– Ez igaz, ugyanakkor én nem vagyok annyira a kosárlabdához kötve. Nem vagyok „profi” játékos, abban az értelemben legalábbis, hogy van mellette más munkám is, hiszen az építőiparban dolgozom. Ebből a szempontból tehát sem a játék, sem az edzői pálya nem létfontosságú számomra. Jelenleg úgy gondolom, hogy addig játszok, amíg hasznára vagyok a csapatomnak – szezonról-szezonra gondolkozom, nyaranta szoktam átgondolni a folytatást. Ha az aktív pályafutásomat abbahagyom, az edzősködés akkor kerülhet a képbe, de konkrét tervem még nincs ezzel kapcsolatban.

– Volt vagy van kedvenc játékosod és csapatod akár Európában, akár az NBA-ben?

– Igen, régóta a San Antonio Spursnek drukkolok, a nagy kedvencem pedig Ginobili volt. Mióta visszavonult, már nem követem annyira a csapatot és a ligát se – az eredményeket általában átfutom, de meccseket már nem sűrűn nézek. Foci-téren az Arsenalnak szorítok, de itt is ugyanaz a helyzet: régen minden egyes meccsüket megnéztem, manapság viszont már csak a nagyobb rangadókra ülök le, és azokra sem mindig.

– Zárásként egy másfajta kérdés: van valamiféle hobbid, amire a munka és a kosárlabda mellett szívesen szakítasz időt?

– Szeretek zongorázni, nagyokat kirándulni vidéken, illetve a ház körüli munkákkal is szívesen pepecselek – ezen a téren eléggé ügyetlen vagyok, úgyhogy ez a tevékenység a kelleténél sokkal több időt visz el, de nem bánom.