Sorozatunkban felnőtt csapatunk játékosaival beszélgetünk a megszokottnál valamivel kötetlenebbül, a középpontban természetesen továbbra is a kosárlabdával.

A 13., idei befejező részben a csapat legújabb igazolását, Jilling Lacit ismerhetitek meg egy kicsit jobban.

– Mikor és miért kezdtél el kosárlabdázni, és milyen más sportágakat próbáltál még ki mellette?

– Általános iskola legelején kezdtem el egy labdajátékos, sokféle sportág alapját magába foglaló foglalkozásra járni először. Ebből jött aztán később a kosárlabda, negyedikes koromban iskolai, ötödikben pedig egyesületi szinten, az ASE csapatában kezdtem el játszani. Nagyon megtetszett maga a játék is, illetve a közösség is szuper volt, úgyhogy innentől kezdve más sportág szóba sem jött komolyabb szinten – hobbiból, valamint diákolimpiákon azért még más sportokat is űztem persze.

– Szezon közben, az alapszakasz hajrája előtt érkeztél a Budafokhoz, hogy jött ez a lehetőség, hogyan zajlottak a tárgyalások közted és az egyesület között?

– A szezont Bonyhádon kezdtem meg, de októberben megsérültem, a csapat pedig felbontotta a szerződésemet. Emiatt klub nélkül, egyedül végeztem a rehabilitációmat: Székesfehérváron élek, ott jártam gyógytornára és funkcionális tréningekre – amikor pedig már jobban voltam, régi barátokkal eljártam kosarazni is. A Budafokkal korábban is voltak már egyeztetéseink, hiszen Károly Mátét jól ismerem, de korábban abban maradtunk, hogy még visszatérünk a dologra egy megfelelőbb időpontban. Ez a megfelelő pillanat pedig februárban érkezett el: én is készen álltam a visszatérésre, és a klubnak is jól jött az erősítés, így gyakorlatilag két nap alatt meg is egyeztünk a közös folytatásról.

– Pályafutásod során sok helyen megfordultál már, a Paks után a Honvédnál, Veszprémben és Bonyhádon is játszottál, ezzel a tapasztalattal a hátad mögött mit gondolsz a budafoki egyesületről és az itteni körülményekről?

– Úgy gondolom, hogy igazán jó feltételek vannak a Budafoknál: nagyon barátságos a közeg, az az ember érzése, hogy mindenki egy hullámhosszon van, emellett a csapat is erős, bajtársias közösséget alkot. Egyből megtaláltam a közös hangot a csapattársakkal, az edzővel és a vezetőséggel is, igaz, ezekkel máshol sem volt gondom korábban. A legfontosabb számomra az, hogy a térdsérülésem után újra élvezem a játékot – mondhatjuk, hogy megtaláltam a számításaim a klubnál.

– Egy kicsit más téma: volt vagy van kedvenc csapatod és játékosod, akár Európában, akár az NBA-ben?

– Régebben az NBA-t jobban követtem, többször is előfordult, hogy felkeltem vagy épp fent maradtam egy magyar idő szerint hajnali meccs miatt, de ma már csak felszínesen követem a ligát – az összefoglalókat, eredményeket megnézem, tehát nagyjából képben vagyok, de élőben már nem szoktam meccseket nézni. Annak idején a kedvencem a Shaq és Kobe-féle Lakers volt, de egy ideje már nem igazán van favoritom. Az Euroligáért pedig sosem rajongtam igazán, Hanga pályafutását követem, de ennyi.

– Mit csinálsz, amikor nem kosarazol? Mi a munkád, van-e valamilyen hobbid?

– Közgazdasági diplomám megszerzése után a logisztika irányába mozdultam el, ebből jött a munkám is, a fuvarszervezés – ami saját vállalkozás révén rengeteg időt visz el. A munka és a kosárlabda mellett nincs is túl sok szabadidőm, de néha persze kell a kikapcsolódás, az ennek érdekében végzett tevékenységeim viszont eléggé általánosak, különleges, egyedi hobbim nincs is igazán. Esténként szeretek filmeket és sorozatokat nézni, ha jó az idő, gyakran kirándulok és strandolok, illetve természetesen a barátaimmal is szívesen töltök időt. Emellett a kutyasétáltatás még az, amit rendszeresen és szívesen csinálok.