Nem sikerült szoros eredményt elérnünk a Hepp Kupa negyeddöntőjében, a Phoenix-MT Fót magabiztosan győzött le minket, és jutott tovább.
Az elmúlt öt évben harmadszorra juthattunk volna be a Dr. Hepp Ferenc Emlékkupa négyes döntője, ha sikerült volna legyőznünk az egy osztállyal magasabbra rangsorolt, az idei bajnokságban elképesztően menetelő Fót csapatát. Sajnos ez a bravúr nem sikerült, és attól függetlenül, hogy a mérkőzés 6. percében a nagyon energikusan játszó csapatkapitányunk, Varga Dániel vezérletével még 11-11-es állásig jól tartottuk magunkat, a hazaiak a játék folytatásában ellentmondást nem tűrően érvényesítették a papírformát, és – teljesen megérdemelten – 46 pontos különbséggel kerekedtek felül rajtunk.
Érdekesség, hogy szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt, még az NB I./B Piros csoportjában bajnoki mérkőzésen hazai pályán 96-85-re legyőztük a Phoenix-MT Fót csapatát. Azóta mi sajnos kiestünk a Piros csoportból, és most a Zöld csoport 6. helyén állunk, a Fót viszont a Piros csoport egyik élcsapataként hétről-hétre bizonyítja, hogy a dobogó bármelyik fokára esélyes lehet. Gratulálunk, és sok sikert kívánunk nekik a Hepp Kupa döntőjében és a bajnokságban is!
Phoenix-MT Fót – BUDAFOK 107-61 (24-14; 30-18; 30-15; 23-14)
BKK: Varga D. 21, Lados E. 11/6, Piukovics B. 9/9, Lucey C. 7, Mevei K. 6/6, Fehér Cs. 3/3, Szontagh Á. 2, Varga B. 2, Czepanecz T., Kis L., (Simon L., Stancz G.)
HAJRÁ BUDAFOK!