Tizenhárom lejátszott mérkőzés után a BUDAFOK II. és a BUDAFOK U23 is 11-2-es mérleggel áll, mindkét csapatunk második a csoportjában, és esélye van bejutni a felsőházi rájátszásba.
Remek szezont produkálnak NB II-es csapataink, az előzetes reményeknek megfelelően mindkét gárda harcban áll a továbbjutásért. Ugyan a csoportelsőségre egyik esetben sincs már reális esély, a második hellyel így is esélyünk lehet az élmezőnyben folytatni. Legutóbb öt forduló után írtunk csapatainkról, most az előző 8-8 mérkőzést foglaljuk össze.
Csak az éllovas BEAC együttese tudta eddig legyőzni a Piukovics Bálint vezette BUDAFOK II. gárdáját, szinte biztosnak tűnik a 2. hely a Nyugati csoportban. Előző cikkünk utáni első meccsén, november 26-án sima győzelmet aratott a csapat a Radobasket Törökbálint ellen (79-49), ezután rangadót nyert a Gabányi László Sportcsarnokban a Basket BP kárára (73-65). 2025 utolsó megmérettetésén a sereghajtó és azóta is nyeretlen Óbudai Egyetem Kandó SC-t verték 104-58-ra Piukovics fiai, ezen a meccsen a csapat sztárja, Varga Balázs 38 pontos szezoncsúcsot dobott. A kisebb pihenő után rögtön egy rendkívül fontos találkozó következett, a BEAC együttese látogatott Rózsakertre, ahol nagy küzdelemben vendég siker született (52-63), ezzel az első helyre kevés esélyünk maradt. Szoros meccsek következtek ezután, a Soproni Tigrisek SE ellen egyetlen egységgel (77-76), az EKE Esztergom ellen 4 ponttal (69-65) nyert a csapat, amely kénytelen volt Vargát nélkülözni ezeken az összecsapásokon. Még szintén Varga nélkül sikerült hazahozni a 2 pontot Szentendréről (96-82), majd legutóbb, már legjobbjával kiegészülve, verte magabiztosan a RadobasketTörökbálintot (97-64) a BUDAFOK II. Legközelebb február 18-án lesznek pályán Piukovics tanítványai, a Celldömölk együttesét fogadják, akikhez aztán idegenbe látogatnak két nappal később, hogy aztán a Basket BP ellen zárják a szezon ezen szakaszát március 4-én.
Ugyan papíron még lehetséges, nagyon nehéz olyan forgatókönyvet elképzelni, amelyben nem második lesz csapatunk. Kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtanak a fiúk egész szezonban és a sérülések is kedvezőbben alakultak, mint a korábbi években. Különösen dicséretes, hogy a Varga nélküli időszakot is sikerült veretlenül hozni, ez mutatja a csapat igazi erejét. Dobott pontok tekintetében mi állunk a legjobban a csoportban (13 meccs alatt 1095, 84,2-es átlag), ami a kapottakat illeti másodikok vagyunk (13 meccs alatt 813, 62,5-ös átlag) – átlagban több, mint 20 ponttal nyerjük a meccseket, ami kiemelkedő statisztika. Ha már kiemelkedő statisztika, térjünk rá az egyéni mutatókra: Varga Balázs 23,9 pontjával továbbra is második a pontátlag ranglétrán, övé a második legtöbb összes pont is 215-tel (mindössze 4-gyel lemaradva az elsőtől) és kétpontosokban is második 82-vel (2-vel lemaradva). A büntető százalék lista második helyén is budafoki nevet találunk, Lippai Gábor 37 kísérletből 30-at a helyére tett, ez 81 százalékos hatékonyságot jelent. Varga után a csapat legeredményesebbje Horváth Márton 11,5 ponttal, őt Szálas Gábor (10,9) és Takács Márton (10,4) követik.
Nem dőlhet még ennyire hátra a BUDAFOK U23, a Közép A csoportban élesebb a harc a második helyért. Kedvező pozícióban vannak fiataljaink, de még nagyon fontos meccsek várnak rájuk. Előző helyzetjelentésünk után, november 20-án kulcsmeccset nyert Százhalombattán Farkas Dávid legénysége, kiélezett küzdelemben sikerült győzedelmeskedni 86-78 arányban. Ezután a Sportopus Fehérvár együttese látogatott a BMTE Sportcsarnokba, az NB II-ben ritkán látott NB I./A és B csoportos rutinnal rendelkező, többek között a korábbi válogatott Szabó Zsoltot is soraiban tudó fehérváriak nem kegyelmeztek (44-77). A Basket Beats ellen már szebbik arcunkat tudtuk mutatni (103-74), 2025 zárásaként pedig egy nehézkes győzelem érkezett a VMG DSE ellen (65-53). A januárt egy dombóvári túrával és meggyőző sikerrel (76-59) indították a fiúk, amit egy Csepel elleni hazai diadal követett (100-81). Rangadó következett ismét hazai pályán, az ősszel győzedelmeskedő Pécsi VSK utazott Budafokra. Parázs hangulatban végül nagy győzelmet arattak fiataljaink, ráadásul az egymás elleni összevetést is javukra tudták fordítani (101-88), ezzel komoly lépéselőnybe kerültek a pécsi fiatalokkal szemben – a találkozó egyik hőse a 9 triplát berámoló, 31 pontig jutó Balogh Márton volt. Utolsó találkozóján a BKG DSE otthonába utazott csapatunk, ahol remek első félidőjének köszönhetően könnyed győzelmet aratott (100-70). Nem túlzás azt mondani, hogy a szezon legfontosabb mérkőzése vár legközelebb (február 17.) Farkas csapatára, hiszen a Százhalombatta II. jön Budafokra, egy győzelemmel szinte garantált lenne a második hely, de ehhez lesz egy-két szava a visszavágásra vágyó battaiaknak. Ezután március első napján Fehérvárra utaznak a fiúk, majd a Basket Beats ellen zárják az alapszakaszt (március 7.) szintén idegenben.
Egyértelmű, hogy a Fehérvár nem NB II. kaliberű csapat, a legerősebb keretükkel az egész mezőnyben aligha találnának legyőzőre. Utánuk a BUDAFOK U23–Százhalombatta II.–Pécsi VSK-trió hasonló játékerőt képvisel, tulajdonképpen arról szól a szezon, hogy ebből a hármasból ki tud odaérni a második helyre. Fiataljaink kiharcolták, hogy sorsuk a saját kezükben legyen, most fel kell tenni a pontot az i-re a Batta ellen. A csapat 85,6 pontot dob meccsenként, ennél csak a fehérváriak képesek többre, szintén ők kapnak csak kevesebbet a 70,8-as budafoki átlagnál. Az egyéni ranglistákra pillantva Szontagh Ábelt a pontátlag lista hatodik helyén találjuk holtversenyben (19,1), összes dobott pont tekintetében pedig második, szintén holtversenyben (229). A bedobott két- és hárompontosok rangsorolásában is találunk budafokiakat, Szontagh a kétpontosoknál negyedik 66-tal (holtversenyben, a változatosság kedvéért), Balogh Márton a hárompontosoknál második 41-gyel, Fekete Béla, a csapat kapitánya, ugyanitt hatodik 25-tel. A büntető hatékonyság legjobb nyolca között hárman is szerepelnek a csapatból, a listavezető Balogh (24-ből 21 sikeres, 87,5%) mögött harmadik Verbényi Kálmán (26-ból 20 sikeres, 76,9%), nyolcadik pedig Szontagh (61-ből 43 sikeres, 70,5%). Szontagh mellett Balogh (17,8) és az NB I.-es csapatunkban is szereplő Horváth Áron (10,8) átlagol kétszámjegyű pontot.
Mindkét együttesünk kifejezetten szépen teljesít idáig a szezonban, most már „csak” a maradék pár fordulóban kell méltó módon lezárni az alapszakaszt. Amint eldől miként zajlik majd a folytatás, természetesen mi is tájékoztatjuk kedves szurkolóinkat. Addig is a BUDAFOK II., illetve a Nyugati csoport szezonjáról ITT találhatnak több információt, a BUDAFOK U23-ról és a Közép A-ról pedig ITT.
(írta: Szontagh Ábel)
HAJRÁ BUDAFOK!

