Nem tudtuk megismételni az első meccsen mutatott teljesítményünket, ezzel nagy lehetőséget szalasztottunk el – győzelmével visszaszerezte pályaelőnyét az elődöntőben ellenfelünk.
Kovács triplája indította a mérkőzést, az első percekben mi diktáltuk a mérkőzés ritmusát, itt még rá tudtuk erőltetni akaratunkat ellenfelünkre. Az első negyed végéhez közeledve Vincze saroktriplájával már 9 ponttal vezettünk, de a következő két kosár (ráadásul két tripla) a bajaiaké volt, így 3 egység maradt az előnyünkből (22-19). Kovács Péter és Sasa Vuksanovic vezetésével a második játékrészben fokozatosan átvette az irányítást Pálkerti Tamás csapata, de 3 pontnál jobban nem tudtak ellépni. 33-36-nál megráztuk magunkat, egy 6-0-ás rohammal már mi vezettünk 3-mal, de a negyed zárása megint a vendégeké volt: Vuksanovic először közelről, majd távolról talált be, ezzel előnyhöz juttatva övéit a nagyszünetre (39-41). Hódos Patrik triplájával folytatódott a térfélcsere után az összecsapás, Bagó közelijére Vuksanovic is hármassal válaszolt – nagyon kellett Lados sarokból bedobott távolija. Kozárinak és Bagónak is megtetszett a pálya ezen része, előbbi még rálépett a vonalra, centerünk már nem tette meg ezt a szívességet a bajaiaknak (49-49). Itt is, ott is sok pontatlanság csúszott a játékba, így nem alakult ki nagyobb különbség a csapatok között, teljesen nyílt maradt a meccs a záróetapra (58-59). A 32. perc végéig, 66-66-ig kéz a kézben haladtak továbbra is a felek, itt azonban sajnos lefagytunk, a vendégek pedig ezt kihasználva 67-74-re elléptek. A 37. perc elejéig kellett várni következő mezőnykosarunkra, Katona triplája még életben tartotta reményeinket, amelyek aztán nem sokkal később Orgona tripláját követően foszlottak szerte (71-81). Az utolsó utáni pillanatig küzdöttünk, de ilyen rövid idő alatt ekkora előnyt egy ilyen rutinos csapat nem enged ki a kezéből – nagy csatában maradtunk alul hazai pályán, megérdemelten egalizát a párharcban a BasketBaja (80-88).
A küzdésen kívül sajnos a játék semmilyen más szegmensében nem tudtuk megközelíteni legutóbbi teljesítményünket, amiért nagyon nagy kár, mert bár sokkal jobban játszottak a bajaiak, mint csütörtökön, korántsem lettek volna verhetetlenek ezúttal sem. A keddi mérkőzésre mindenképpen meg kell újulnunk, ebben nagy segítség lehet, hogy most egy nappal többet tudunk pihenni. Hazai pályán kikapni mindig különösen fájó, de előre kell nézni, hiszen messze még a párharc vége és megmutattuk már, hogy tudunk jobban játszani, mint ellenfelünk.
Az egész szezont figyelembe véve kijelenthető, hogy amikor közeli kísérleteink kevesebb, mint fele talál utat a gyűrűbe, nincsenek komoly győzelmi esélyeink – ezen a napon 17/35-öt hoztunk a festékből (49%). Nem tudtunk távolról kompenzálni, ugyan kétszer annyi hármast dobtunk be, mint Baján (8), a hatékonyságunk igen gyenge volt (24%). Összességében 47, illetve 39%-kal céloztak a csapatok – az itteni bajai fölényt nem tudtuk a többi statisztikai elemben ellensúlyozni, bár bíztató lehet a jövőre nézve, hogy megint aránylag sok eladott labdába kényszerítettük bele Pálkerti együttesét (18). Lados 17, Bagó 16, Katona 15 pontot szerzett, kipontozódásáig Kozári is hasznosan játszott (11 pont), de Vuksanovicéhoz (23 pont, 9 lepattanó, 30 VAL) és Pongó Martinéhoz (16 pont, 13 lepattanó, 6 gólpassz, 5 szerzett labda, 35 VAL) hasonló extra teljesítmény a mi oldalunkon nem volt. Két idegenbeli győzelemmel 1-1 a párharc, azon leszünk, hogy ez a sorminta a harmadik meccsen se szakadjon meg!
Károly Máté (Budafok) edző értékelése: Gratulálok a Bajának, megérdemelten nyerték meg a mérkőzést. Teljesen más arcunkat mutattuk ma, fásultabbak voltunk, nem tudtunk azon a sebességi és motiváltsági szinten kosárlabdázni, ahogyan két nappal ezelőtt. A harmadik meccsre fel kell frissülnünk, jobban kell fókuszálnunk. Egyszer már megmutattuk, hogy tudunk Baján is nyerni, az a célunk, hogy kedden ezt megismételjük.
Pálkerti Tamás (Baja) edző értékelése: Gratulálok a csapatomnak! Most egy-egy az állás, ilyen a playoff. Ma nagyon-nagyon összeszedetten, igazi csapatmunkát mutatva tudtunk érvényesülni. Sikerült az ellenfél erősségeit kivenni a játékból, végig szoros volt a mérkőzés, de úgy érzem, hogy végig kontrollálni tudtuk. Annyi történt egyelőre, hogy visszavettük a pályaelőnyünket, folytatás kedden és megpróbálunk otthon is nyerni.
BUDAFOK – Foody-BasketBaja SE 80-88 (22-19; 17-22; 19-18; 22-29)
BKK: Lados E. 17/3, Bagó M. 16/3, Katona B. 15/3, Kozári G. 11/3, Piukovics B. 6/3, Kovács S. 5/3, Tóth B. 3, Varga D. 3/3, Vincze M. 3/3, Siklós O. 1, Kódor T., Medvei K.,
Égető fontosságú volt a Bajának, hogy megnyerje ezt a mérkőzést, ennek megfelelő mentalitásban léptek pályára Kovács Péterék – valami hasonlóra lesz szükségünk nekünk is a harmadik mérkőzésen. Biztosan ott van még a bajai fejekben a legutóbbi Dr. Pósta Sándor Sportcsarnokban aratott domináns győzelmünk, a célunk ezúttal is valami hasonló. Május 5-én 18:00-tól lépnek pályára a fiúk, aki teheti a helyszínről, aki nem, otthonról, a képernyők elől bíztassa a csapatot!
(írta: Szontagh Ábel)
SZÉP VOLT FIÚK! HAJRÁ BUDAFOK!

