Ebben az évadban két csapattal vettünk részt a fiú Nemzeti Kadett Bajnokság különböző szakaszaiban, ahol sok nehéz, de jövőt építő erőpróbát kellett kiállnunk.
Balog István és Lados Erik által vezetett U16/A csapatunk embert próbáló szezonon van túl, ennek ellenére minden dicséretet megérdemelnek a srácok. Az idényben történtekről Balog István vezetőedzővel beszélgettünk.
Ha túl sok győzelemre nem is, az elvégzett munkára mindenképpen büszke lehet a BUDAFOK U16/A minden tagja, hiszen – vezetőedzőjük elmondása szerint – sikerült megalapozni egy remélhetőleg sikeresebb következő évadot. Ahogy több korosztályban, itt is rendkívül fiatal csapattal vágtunk neki az évnek, ezzel már a jövőt szem előtt tartva. Ezen korosztály sajátossága, hogy néha rendkívüli különbségek vannak egyes játékosok fizikai adottságai között, ennek mi idén a rossz végén voltunk, hiszen egy-két évvel idősebbek ellen versenyeztünk a szezon nagy részében. Az évad egyik fontos feladata volt, hogy az olykor súlyos vereségek ellenére ne kedvetlenedjenek el a srácok, hiszen az itt szerzett tapasztalatok (akár kapott pofonok) nagyon sokat érhetnek majd később – aligha tudja ezt jobban bárki egyesületünk legrutinosabb edzőjénél Balog Istvánnál, aki elismerően beszélt csapata szezon közben mutatott fejlődéséről:
„Nagyon szépen tudtuk tartani az előzetes tervet, hogy ez az év a fejlődésé legyen egy jobb jövő évi eredmény elérése érdekében. Sikerült tartani a csapatban a lelket és a pozitív megerősítés rendre ott volt, hiszen nagyjából 55-60 pontokat dobtunk fiatalként az egy évvel idősebb csapatoknak, ami szép teljesítmény. Próbáltunk olyan játékot játszani, olyan játékelemeket beépíteni, amelyek leginkább már a felnőtt kosárlabdára jellemzőek, illetve az egyéni, kreatív megoldásokat előtérbe helyezni. Jól illusztrálta a csapat fejlődését utolsó mérkőzésünk, ahol „varázsütésre” megvertük azt a BLF-et, akiktől háromszor kikaptunk korábban a szezonban – ráadásul eléggé magabiztosan (101-79), a gyakorolt elemeket remekül alkalmazva. Elhitték azt a srácok, és ez be is bizonyosodott a végére, hogy az az út, amit egész évben jártunk kifizetődő volt és ezért nagyon büszke vagyok a csapatra.”
Előselejtezővel indult együttesünk számára a szezon még szeptember elején – itt egy győzelemmel és egy vereséggel zártunk, így a Kiemelt Regionális Közép csoportban folytattuk a küzdelmeket. Nem sikerült újabb sikert aratnunk, 0-10-zel zártuk a szezon ezen szakaszát, de ettől függetlenül ez az időszak is tartogatott szép pillanatokat. Ezután csatlakoztunk a regionális bajnoksághoz, ahol az 1-5. helyért folytattuk a küzdelmeket. 7 vereséget követően gyönyörű befejezést kapott a gárda éve, a fent említett BLF elleni hazai mérkőzésen egy 22, egy 10 és egy 13 pontos vereség után sikerült győzedelmeskedni riválisunk ellen hazai pályán, ráadásul 100 pont fölé jutva, ami ebben a korosztályban ilyen fiatal csapattal nem akármilyen teljesítmény. Hatan jutottak el legalább 10 pontig, legeredményesebb játékosunk Takács Dominik volt 17-tel (közte két triplával), Csáky Levente, aki a második félévben a csapat legjobb pontszerzője volt 10,1 egységgel meccsenként, 15-ig jutott (három bedobott triplával), Halász Dániel 14, Polgár Márton és Turbucz Bertalan 13-13, Balogh Félix pedig 12 pontot szerzett.
Bíztató a jövő az együttes számára, hiszen a társaság minden bizonnyal szinte teljesen együtt marad a következő szezonra, ahol már egy jobb eredményt lehet megcélozni, de klubunknál nem ez élvez prioritást:
„Úgy gondolom, hogy a főtábla elérése a következő szezonban akár reális cél lehet, de nem igazán ebben kell gondolkodnunk. A cél az, hogy tovább erősítsük azt a budafoki filozófiát, hogy az ilyen korú játkosoknál már döntést hozunk, hogy kit hogyan menedzselünk a továbbiakban. Ki az, akit 17 éves korában már az U21-es bajnokságban szerepeltetünk, ki az, akit a fiatal NB II-esekhez felküldünk, ki az, akit akár már az NB I-es edzésekre delegálunk. Én a célunkat inkább errefelé határoznám meg, az, hogy az országos főtáblán hova jutunk sokszor sorsolás, sokszor szerencse kérdése, úgyhogy nálunk nem ez az elsődleges. Ne felejtsük el, hogy a budafoki 2010-11-es korosztályból három válogatott játékos került ki, akik azóta együttműködésünknek köszönhetően a MAFC-ot erősítik. Ami igazán szép nálunk, hogy azokkal, akik itt maradtak, ugyanúgy hatalmas munkát tudunk elvégezni és egy nagyon jó szellemiségű társaság kovácsolódott belőlük.”
Szóba került természetesen NB I-es együttesünk is, hiszen ebben a korban az ambiciózus fiatalok szeme előtt már ott lebeghet, hogy esetleg a nem is olyan távoli jövőben felkerüljenek Károly Máté együtteséhez, ahogy arra már oly sok példa volt a múltban – Balog István ezen a téren is bizakodó csapatát illetően:
„Az itt maradó játékosaink közül is biztos vagyok benne, hogy három-négy gyermeknek megvan az esélye, hogy egy-két éven belül a felnőtt csapat közelébe kerüljön. A 2009-esek közül ketten is bemutatkoztak már a ’B’ csoportban (Buró Marcell, Hamza Huba), a 2010-esek közül Birinyi Marcell meghatározó játékosa idén az U19-es csapatunknak, holott még kadett korú játékos, és a 2011-esek között is vannak olyanok, akikben abszolút látjuk a potenciált.”
A Vados Gergő és Lados Erik edzők által vezetett U16/B csapatunk az országos bajnokság regionális részében versenyzett. Az U16/A keret egy részéből, további U16-os korú és az U14/A csapat keretének első feléből építkező csapatunk a Regionális Budapest Bajnokság alapszakaszában a „B” csoportban a 8. helyen végzett, a 14-21. helyért folytatott rájátszásban pedig jó mérkőzéseket játszva végül is a tabella 16. helyén végez majd. Ez a bajnokság is jól szolgálta mind az U16-os korú játékosaink játék iránti igényének kiteljesülését, és az U14-es korú játékosok fejlődését.
Minden csapattagnak gratulálunk a szezonban nyújtott teljesítményéhez, az elvégzett munkához, a szülőknek pedig köszönjük az egész éves támogatást! Jövőre folytatjuk!
(írta: Szontagh Ábel és BKK)
HAJRÁ BUDAFOK!

