Korábbi hírek
A pénteki NB I-es mérkőzés előtt búcsúzunk Jutka nénitől, aki 2016 júliusától szinte halála napjáig aktívan dolgozott utánpótlás edzői stábunkban.
TovábbA BUDAFOKI BIKÁK és a BUDAFOKI BAKOK is jól kezdték a 2024/2025-ös szezont, szép eredményeket értünk el az első fordulóban.
TovábbCsapat szinten először képviseltettük magunkat a European Youth Basketball League nemzetközi tornán, ahol sok értékes tapasztalatot szereztünk.
TovábbAz utolsó hét percre teljesen elfogytunk, így nem sikerült megőrizni előnyünket, ezért veszítettünk a veretlen Dunaharaszti MTK otthonában.
TovábbNB I./B-s és két NB II-es csapatunk is sikerrel vette a Hepp Kupa első fordulóját, így a következő körben ismét érdekeltek lesznek a sorsolásnál.
TovábbHosszan tartó, méltóságteljesen viselt betegség után tragikus hirtelenséggel elhunyt utánpótlás edzőnk, Temesváriné Králik Judit.
TovábbA Százhalombatta ellen játszott hazai mérkőzésen hiába volt már tíz pontos előnyünk, sajnos a végére elfáradtunk, és vereséget szenvedtünk.
TovábbNehéz, hullámzó mérkőzésen, szoros végjátékban szereztük meg a győzelmet a jól küzdő PTE-PEAC otthonában.
TovábbNB I-es felnőtt férfi csapatunk is megkezdi az idényt. Az NB I./B Zöld csoportban szerepelünk majd, bízunk benne, hogy sikeresebb szezonunk lesz a tavalyinál.
TovábbA BUDAFOK II. a Gia Form-VMG DSE, míg a BUDAFOK U23 az Újpest-MT legyőzésével jutott tovább a kupaküzdelem 1. fordulójába.
TovábbKövetkező mérkőzések
| HAZAI | VENDÉG | HELYSZÍN | KIÍRÁS | IDŐPONT |
| BUDAFOK U14/B | FSE Megyeri Tigrisek/A | BMTE Fonyódi Antal Sportcsarnok | Serdülő NB | 2026. szeptember 5. szombat 09:00 |
| BUDAFOK U14/A | Óbudai Kaszások/B | Kazinczy Ált. Isk. | Serdülő NB | 2026. szeptember 5. szombat 10:30 |
| Radobasket/A | BUDAFOK U14/B | BMTE Fonyódi Antal Sportcsarnok | Serdülő NB | 2026. szeptember 5. szombat 13:00 |
| BUDAFOK U19/A | Dunakeszi Városi SE | Szent Gellért Sportcsarnok (Szent Margit Gimnázium | Junior NB | 2026. szeptember 5. szombat 13:30 |
| Csepel Basket | BUDAFOK U14/A | Kazinczy Ált. Isk. | Serdülő NB | 2026. szeptember 5. szombat 16:00 |
| Óbudai Kaszások/A-CELLET | BUDAFOK U19/A | Szent Gellért Sportcsarnok (Szent Margit Gimnázium | Junior NB | 2026. szeptember 5. szombat 17:00 |
| BUDAFOK U14/A | BSC | Kazinczy Ált. Isk. | Serdülő NB | 2026. szeptember 6. vasárnap 11:15 |
