Korábbi hírek
A XXII. kerületi Önkormányzat szerevezésében 2019. október 18-án pénteken a DunaFok Szabadidőparkban KOSÁRSHOW-t láthatnak a kilátogató érdeklődők!
TovábbAz első és a harmadik negyedet nagyon megnyertük, így még az is belefért, hogy a második játékrészben átrohant rajtunk a PVSK. A tripladobás volt győzelmünk egyik kulcsa.
TovábbBoldizsár Tamás a 2012/13-as idényben mutatkozott be a Budafok U12-es csapatában, és tehetségét jól mutatja, hogy már ekkor, mindössze 10 évesen lehetőséget kapott a serdülő, vagyis az U14-es bajnokságban is.
TovábbAz elmúlt két évben háromszor is parázs hangulatú, kiélezett mérkőzésen maradtunk alul a Péccsel szemben – vasárnap este megtörhetjük ezt a rossz sorozatot.
TovábbNem bírtunk a hazaiak amerikai légiósával: Austin Thornton 21 pontot, 15 lepattanót, 7 gólpasszt és 5 labdaszerzést jegyezve, elől-hátul remekül játszva vezette győzelemre csapatát.
TovábbAhhoz a Miskolchoz látogatunk, amely hozzánk hasonlóan győzelemmel kezdte a bajnokságot, és amelytől csapatunk utoljára kikapott – még az előző szezon legvégén.
TovábbJuniorjaink és serdülőink számára is elindult a szezon: az U18-asok Miskolcra utaztak kétnapos selejtezőre, míg az U14/A csapatunk a BMTE Sportcsarnokban rendezett területi fordulón vett részt.
TovábbA félidőben még döntetlen volt az állás a TF otthonában, de egy remek harmadik negyednek és kemény védekezésünknek köszönhetően ismét győztesen hagytuk el a parkettet.
TovábbHárommeccses idegenbeli „túránkat” kezdjük meg szombaton az előző szezonban még A-csoportban szereplő, ám az idényt vereséggel nyitó TF-Budapest otthonában.
TovábbAz első U20-as mérkőzéssel már korábban elindult az utánpótlás csapatok részére is a szezon, most azonban országos selejtezők előtt állnak csapataink.
TovábbKövetkező mérkőzések
| HAZAI | VENDÉG | HELYSZÍN | KIÍRÁS | IDŐPONT |
| BUDAFOK U14/B | FSE Megyeri Tigrisek/A | BMTE Fonyódi Antal Sportcsarnok | Serdülő NB | 2026. szeptember 5. szombat 09:00 |
| BUDAFOK U14/A | Óbudai Kaszások/B | Kazinczy Ált. Isk. | Serdülő NB | 2026. szeptember 5. szombat 10:30 |
| Radobasket/A | BUDAFOK U14/B | BMTE Fonyódi Antal Sportcsarnok | Serdülő NB | 2026. szeptember 5. szombat 13:00 |
| BUDAFOK U19/A | Dunakeszi Városi SE | Szent Gellért Sportcsarnok (Szent Margit Gimnázium | Junior NB | 2026. szeptember 5. szombat 13:30 |
| Csepel Basket | BUDAFOK U14/A | Kazinczy Ált. Isk. | Serdülő NB | 2026. szeptember 5. szombat 16:00 |
| Óbudai Kaszások/A-CELLET | BUDAFOK U19/A | Szent Gellért Sportcsarnok (Szent Margit Gimnázium | Junior NB | 2026. szeptember 5. szombat 17:00 |
| BUDAFOK U14/A | BSC | Kazinczy Ált. Isk. | Serdülő NB | 2026. szeptember 6. vasárnap 11:15 |
