Korábbi hírek
A tabella harmadik helyén álló, hazai pályán különösen erős Oroszlányhoz látogatunk – amely azonban az utóbbi időszakban többször is botlott.
TovábbSorozatunkban felnőtt csapatunk játékosaival beszélgetünk a megszokottnál valamivel kötetlenebbül, a középpontban természetesen továbbra is a kosárlabdával.
TovábbGyengén kezdtük a meccset, majd produkáltunk egy hihetetlen fordítást – sajnos a negyedik negyedre ezúttal is elfogyott az erőnk.
TovábbA listavezető Veszprémet kétszer megszorongattuk már, most hazai pályán a győzelem a cél – különben elveszíthetjük a rájátszást érő nyolcadik helyünket.
TovábbA MEAFC pár hete igazolt légiósa vezérletével nyert és már csak egy győzelemmel van mögöttünk a tabellán – de az egymás elleni eredmény nekünk kedvez.
TovábbA tabellán minket üldöző Miskolc otthonában lépünk pályára pénteken. Az odavágót simán nyertük, ezúttal alighanem nehezebb dolgunk lesz a győzelmi kényszerben játszó hazaiak ellen.
TovábbA kemény védekezés, a gyors játék mellett a tizenegy értékesített hárompontos volt a sikerünk kulcsa.
TovábbAz elmúlt másfél évben nem sok babér termett számunkra a BKG ellen, de szeretnénk most változtatni ezen!
TovábbKövetkező mérkőzések
| HAZAI | VENDÉG | HELYSZÍN | KIÍRÁS | IDŐPONT |
| BUDAFOK U14/B | FSE Megyeri Tigrisek/A | BMTE Fonyódi Antal Sportcsarnok | Serdülő NB | 2026. szeptember 5. szombat 09:00 |
| BUDAFOK U14/A | Óbudai Kaszások/B | Kazinczy Ált. Isk. | Serdülő NB | 2026. szeptember 5. szombat 10:30 |
| Radobasket/A | BUDAFOK U14/B | BMTE Fonyódi Antal Sportcsarnok | Serdülő NB | 2026. szeptember 5. szombat 13:00 |
| BUDAFOK U19/A | Dunakeszi Városi SE | Szent Gellért Sportcsarnok (Szent Margit Gimnázium | Junior NB | 2026. szeptember 5. szombat 13:30 |
| Csepel Basket | BUDAFOK U14/A | Kazinczy Ált. Isk. | Serdülő NB | 2026. szeptember 5. szombat 16:00 |
| Óbudai Kaszások/A-CELLET | BUDAFOK U19/A | Szent Gellért Sportcsarnok (Szent Margit Gimnázium | Junior NB | 2026. szeptember 5. szombat 17:00 |
| BUDAFOK U14/A | BSC | Kazinczy Ált. Isk. | Serdülő NB | 2026. szeptember 6. vasárnap 11:15 |
