Korábbi hírek
Klubunk NB II.-es és U18-as gárdájához hasonlóan Balog István tanítványai is a harmadik helyet szerezték meg a korosztályos bajnokságban - budapesti és regionális szinten is.
TovábbFordulatokkal teli szezon végén a harmadik helyet szerezte meg a csapat a Budapest-bajnokságban. Igazi csapatmunka eredménye ez a bronz, tíz játékos is öt pont felett átlagolt.
TovábbVáltozatos éven van túl NB II-es csapatunk, amely szerencsére a szezon végére került a hullámhegy tetejére és éppen a bajnokság utolsó fordulóiban érte el a 3. helyet, amiről sokáig álmodni sem mert.
TovábbA szünet előtt összeestünk, így hiába nyertük meg 13 ponttal a második félidőt. Az alapszakasz után a helyosztókon is a tizedik pozícióban végeztünk.
TovábbAz első negyed elején állva hagytuk a miskolciakat, de Lados és Kiss kiválása érzékenyen érintette a csapatunkat, amely „elfogyott” a meccs végére. Hétfőn visszavághatunk.
TovábbAhogy a Nagykőrös ellen, úgy most is nálunk van a pályaelőny. A tét a kilencedik hely megszerzése, de a jó játék ugyanennyire fontos cél.
TovábbParádésan kezdtük, és gyakorlatilag öt perc alatt eldöntöttük a párharc harmadik meccsét. A szezon zárásaként a kilencedik helyért küzdhetünk meg a Miskolccal.
TovábbMindössze hét játékost vetett be Károly Máté vezetőedző a végig kiélezett találkozón. Pénteken jön a párharc döntője.
TovábbKövetkező mérkőzések
| HAZAI | VENDÉG | HELYSZÍN | KIÍRÁS | IDŐPONT |
| BUDAFOK U14/B | FSE Megyeri Tigrisek/A | BMTE Fonyódi Antal Sportcsarnok | Serdülő NB | 2026. szeptember 5. szombat 09:00 |
| BUDAFOK U14/A | Óbudai Kaszások/B | Kazinczy Ált. Isk. | Serdülő NB | 2026. szeptember 5. szombat 10:30 |
| Radobasket/A | BUDAFOK U14/B | BMTE Fonyódi Antal Sportcsarnok | Serdülő NB | 2026. szeptember 5. szombat 13:00 |
| BUDAFOK U19/A | Dunakeszi Városi SE | Szent Gellért Sportcsarnok (Szent Margit Gimnázium | Junior NB | 2026. szeptember 5. szombat 13:30 |
| Csepel Basket | BUDAFOK U14/A | Kazinczy Ált. Isk. | Serdülő NB | 2026. szeptember 5. szombat 16:00 |
| Óbudai Kaszások/A-CELLET | BUDAFOK U19/A | Szent Gellért Sportcsarnok (Szent Margit Gimnázium | Junior NB | 2026. szeptember 5. szombat 17:00 |
| BUDAFOK U14/A | BSC | Kazinczy Ált. Isk. | Serdülő NB | 2026. szeptember 6. vasárnap 11:15 |
